Balog nem bírta ki, hogy ne szóljon be az ujjszopogatós luxemburgi miniszternek
Az Emmi-miniszter most a Die Weltben mondta el, hogy mit gondol Asselbornról, aki kizáratná Magyarországot az unióból, de Martin Schulz is megkapta a magáét Balogtól.
Az Emmi-miniszter most a Die Weltben mondta el, hogy mit gondol Asselbornról, aki kizáratná Magyarországot az unióból, de Martin Schulz is megkapta a magáét Balogtól.
Az ország EU-ból való kizárását felvető luxemburgi miniszternek "fogalma sincs" Magyarországról, úgy tűnik, számára ott ér véget Európa, ahol egykor a vasfüggöny volt - mondta az emberminiszter. Szerinte Jean Asselborn nyilatkozata tanácstalanságról árulkodik.
Kommenteket is lefordít az MTI, ha sorosozásról és az "új bolsevikek felemelkedéséről" van szó – derül ki az alábbi tudósításból, amely arról szól, hogy az amerikai Katolikus Hírügynökség nagyon örül, hogy Magyarország – elsőként a világon – kormányzati szinten foglalkozik a keresztények üldözésével.
Polgári Pikniken a népszavazás ügye lesz a fő téma – lepte meg a közvéleményt közölte Balog Zoltán. Fellép többek között Orbán, Matolcsy, Szijjártó és néhány olimpikon.
Az a cél, hogy amikor Magyarország erősödik és emelkedik, mindenki azt érezze, hogy ebből ő személyesen is profitál - mondta Balog Zoltán, aki szerint az unióban a legjobbak vagyunk a családtámogatás terén.
Magyarország Kormánya most nem is dobott ki olyan hatalmas összeget az ablakon. Ez csak apró tétel a stratégiai népbutítás költségvetésében.
930 millió forintot különítenek el erre a célra az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Totális a fejetlenség a szakgimnáziumokban, ráadásul a most bevezetett átalakításokkal évente több tízezer diák érettségije vált kérdésessé. Van-e innen kiút, vagy csak egyre mélyebbre süllyedünk? Élő videóinterjúnkban Sulyok Blanka szaktanárral beszélgetünk.
Nem ügyelt kínosan a kiegyensúlyozottságra Balog Zoltán EMMI-miniszter tanévnyitó beszédjében: mindent dicsért a rendszerrel kapcsolatban, és semmi kritizálnivalót nem talált.
A miniszter megnyitotta a tanévet, azt mondta, az új év nemcsak azoknak egy új kezdet, akik életükben először vannak az intézményben, hanem a tanároknak, kormányzati szereplőknek is, hogy jobban csinálják, mint tavaly. Az oktatásért felelős államtitkár örömteli és nyugodt tanévet kívánt.
A Múzeumkert rehabilitációjára kiírt ötletpályázatra, tizenkét pályamű érkezett, ebből hatot „vásárolt” meg a Magyar Nemzeti Múzeum.
Szombat délután vidéki városokban akcióznak az OMSZ munkatársai, jövő hétfőn Budapestre jönnek, hogy petíciót adjanak át Balog Zoltánnak. Attól tartanak, hogy mostani, bevált főigazgatójukat leváltják, és a jelenleg a TEK-nél dolgozó Mártai Istvánt hozzák vissza.
Újabb fotókat tettek közzé Orbán Viktor Facebook-oldalán a kormányfő riói látogatásáról, a Ripost pedig egy közös riói éttermi vacsoráról tett közzé képeket, amelyeken Orbán Kozák Danutáék társaságában látható.
"Szellemi nagysága, egyedi szeretete mellett sok előnyét nem éreztük annak, hogy Czeizel Endre az apánk" - mondja Czeizel Barbara korai fejlesztésért felelős miniszteri biztos, akit saját bevallása szerint két bátyja nevelt fel. A szakember 25 évig lobbizott a számára fontos területért, de Balog Zoltánig hiába.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felkérte Mártai Istvánt, az Országos Mentőszolgálat korábbi vezetőjét, hogy készítsen koncepciót a mentőszolgálat szervezeti megújítására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden.
A hvg.hu információi szerint egy májusi próbafőzés laborban bizonyított eredményén túl részletes szakmai javaslatok is vannak ahhoz, hogy akár már szeptembertől javuljon a kicsik sótlan/íztelen/beazonosíthatatlan kosztja. De nem fog. A minisztérium ezt azzal intézte el: még fel kell dolgoznia a javaslatokat.
Az emberminiszter a Facebookon hálálkodott a neves tenornak a szerda esti fellépéért. Úgy tűnik, nem hallott arról, hogy sok ezren kullogtak haza koncertélmény nélkül, miután órákat tolongtak az esőben. Talán a tévéfelvétel majd kárpótolja valamelyest többi rajongót.
Fejenként átlag 700 ezer forintért utaztatja ki az állami vezetőket a Magyar Olimpiai Bizottság a riói olimpiára, kivéve Orbán Viktort és Áder Jánost, akik kísérőikkel együtt állami pénzen utaznak majd. A miniszterelnök az olimpia végére repül Brazíliába, így élőben láthatja a kajak-kenu utolsó versenynapját.
Tudta-e, hogy a legkisebb frakcióval rendelkező LMP tagjai kérdeztek a legtöbbször a kormány tagjaitól?
Balog Zoltán újabb feladatot, a háziorvosi terület pedig újabb milliárdokat kapott, ugyanakkor egyre több helyen nincs tartósan háziorvosi ellátás.